TESZT - Real Techniques ecsetek (Sam's Picks Collection + Expert Face Brush)


A Real Techniques ecsetek időtlen idők óta állnak a kívánságlistám élén. Égetett a vágy, hogy kipróbáljam őket, de a megrendelésre sosem szántam rá magam, mert azt sem tudtam, melyiket válasszam, illetve mindenre van legalább öt ecsetem, mégis mire lenne egyáltalán szükségem? De aztán augusztus végén anyukám már nagyon nyaggatott, hogy találjam ki, mit kérek szülinapomra, illetve a feelunique.com-on leárazták a RT ecseteket, így eljött a tökéletes konstelláció: lecsaptam rájuk! És ha már amúgy sem tudok dönteni, meg ugye a kövér lúd ecsete, egyből rámentem a Sam kedvencei szettre. Viszont imádom a kabukikat, és ez az ováldad expert face brush annyira megtetszett, hogy ő is jött.
Ha jól emlékszem, így nagyjából 11.500 forint volt a csomag értéke, ami szerintem hat ecsetnél, ingyenes szállítással nagyon oké.

Utána jött az izgatott várakozás, 5-10 munkanapos kiszállítást ígértek. Pont elutaztam a Prágai Fashion Weekre, úgyhogy izgultam a kis csomagomért. Hazaérve még semmi, de nem adtam fel a reményt. Aztán a szülinapom közeledtével, majd elmúltával már aggódtam, de nyugtatgattam magam, hogy a nagy akció miatt tuti mindenki berendelt, csak csúszik a posta. Reklamálni 30 nap után lehetett, azt kivártam, ugyanis még mindig semmi. És láss csodát, a 31. napon megérkezett a @+£#"%-os csomagom. :DDD

Hazaérve vele egyből kibontottam, ekkor ért pár csalódás: szörnyű kínai cipőszag csapott meg. Ez a csomagolásnak "köszönhető", sebaj, úgyis átmossuk. Kettő: a szörnyszagú, szörnyű kialakítású csomagolásból alig lehet kihalászni az ecseteket, és sérült is a formájuk. Imádkozzunk, hogy mosás után helyreáll. Három: első simi-simire nem olyan puhák az ecsetek, mint mondjuk a Sigma ecseteknél megszokhattam.

Nos, ezután fürödtek, és reménykedve vágtam bele a használatukba, remélvén, hogy jönnek a pozitív tapasztalatok. Nézzük, mit is kaptam végül :)


Az expert face brush csomagolása már sokkal bíztatóbb és esztétikusabb, de alig tudtam kinyitni :)) Ami soha nem tetszett a RT ecsetekben, az a mérhetetlenül vastag szár: az ecsetszettemben így sincs hely, és esélytelen őket bepasszírozni, egyedül elfoglalnak egy rekeszt. Sebaj, végül úgy döntöttem, hogy amúgy is szeretnék összeállítani egy külön ecsetszettet csak magamra, amit nem is viszek a munkákra. Ezzel a készlettel és a rengeteg utazó méretű MAC ecsetemmel ez ki is van pipálva :) A szár pedig a méretétől eltekintve nagyon jó: különböző színekben pompáznak (próbáltam logikát találni, hogy azt jelölik, miszerint arcra/szemre/szájra való, de nem így van), a nevük megtalálható az ecset oldalán, és kényelmes szilikonborítást kapott a szárak vége. Nekem abszolút kézre állnak és könnyű őket használni


A Sam's Picks kollekció mint említettem, hat ecsetből áll, melyek közül púderecsetre nem különösebben volt szükségem (így is túl sok van), a tusecset pedig már ránézésre nem nyert meg, a másik négy ecsetbe viszont beleszerettem, és az ára is emellett szólt. Aztán persze az elsőre nélkülözhetőnek hitt ecseteket is megszerettem, nagyon is, de ne szaladjunk előre... :)


Multi Task Brush - a legnagyobb fejű, hagyományos púderecset formájú darab, viszont mivel  a szálai szintetikusak, ezért egy többrétű ecsetről van szó. Közepesen tömött, ovális formájú a kialakítása, melynek szélesebb oldala 4-4,5 cm, keskenyebb oldala 3-3,5 cm, hossza pedig 4 cm. Alapvetően púder, pirosító és bronzosító felvitelére ajánlott, de én már láttam videóban, hogy ezzel alapoznak. Szerintem nem rossz ötlet, de nem próbáltam ki, mivel szerintem nagyon lágy, gyenge-közepes alapozófelvitelre lenne képes. Inkább a fent említett célokra használom, és tökéletesen bevált, pont megfelelő a mérete mindhárom terültere. Végülis egyáltalán nem bántam meg, hogy még egy púderecsettel bővült a készletem :)

Buffing Brush - ez már kerek szálvezetésű, 3-3,5 cm átmérőjű, 3 cm hosszú, tömöttebb ecset, de azért van egy kis mozgástere a szálaknak. Púderek és ásványi alapozók full coverage felvitelére ajánlják. Púderhez nekem tömött, ásványi alapozót nem használok, poralapozóhoz pedig egyenes kabukit veszek elő (MAC Studio Fix púder + MAC Kelly Osbourne kabuki). Mérete miatt megpróbálkoztam a pír és bronz felvitelére vele, de nem tetszett a végeredmény, a tömöttsége miatt nem lehet vele diffúz hatást elérni. Így nem maradt más hátra, mint bedobni a folyékony alapozónál... És lássanak csodát, tökéletesen működik! Azóta nem is használtam mást az alapozó felvitelére. Akár közepes, akár teljes fedés elérhető vele, nagyon gyorsan halad, mindenhova befér, és csodálatosan oszlatja el az alapozót. Ami külön tetszik, hogy használat után nem 'alapozó színűek' a szálak, hanem egészen visszavilágosodnak, így tudom, hogy minden anyag az arcomon van, nem az ecsetbe ragadva. Megpróbáltam krémes anyaggal csontosítani is, erre sem rossz, de picit túl nagy.

Expert Face Brush - szintén ovális, a Buffing Brush-nál tömöttebb, mérete 2,5 x 3 cm. Krém és folyékony alapozók felvitelére való ecset, mellyel bármilyen fedést elérhetünk, hiszen elég tömött ahhoz, hogy lehelet vékonyan dolgozzon el egy alapozót, de pikk-pakk maximumra is építhetjük. A szett érkezése után ezzel alapoztam, és szerettem is, de amikor rájöttem, hogy a Buffing Brush jobb erre a célra (legalábbis az Estée Lauder Double Wear-emmel), akkor elkezdtem hanyagolni. Most újra használom, mivel barnább vagyok, egy sötétebb alapozóval erre rá szoktam segíteni, és ezzel az ecsettel sculptingolom az arcom. Nem állnak szét a szálai, így tudok egy adott területen dolgozni, és mégis szép lesz az átmenet, anélkül hogy az egész arcom összekenném. 


Setting Brush - nagyobb, ovális satírozó ecset, fejének hossza 2,5, szélessége 2 cm. Púder és highighter tökéletes felvitelére szolgál, de nálam a legfőképp korrektor eldolgozására vált be. Szépen teríti, satírozza az anyagot, de nem visz fel túl sokat belőle. Mostanában egy teljes és egy közepes fedésű korrektort keverek ki (előbbi önmagában szárít, utóbbi nem fed eléggé, együtt tökéletes), amit nagyon szépen eldolgoz, és ez sem nyeli el az anyagot. Az arcom stratégiai pontjait és a korrektort is le szoktam vele púderezni, tényleg nagyon szépen oszlatja el, viszont highlightert magamra nem használok, de biztosan álom vele felvinni. 

Pointed Foundation Brush - 2 x 2,7 cm, lapis alapozó ecset. Őt egy kicsit mellőzöm, mert amire jó lenne, arra van már ecsetem, és ritkán jut eszembe ehhez nyúlni. Szerintem őt inkább berakom a szettembe, mert fotózásokon viszont mindig hiányzott egy ilyen ecsetke, akár a szem alatti korrektor eldolgozására, akár a rúzs körbekorrektorozására, akár egy-egy nagyobb bőrhiba elkendőzésére.

Essential Crease Brush - csak ebben a szettben megtalálható,  1,5 cm szálhosszúságú crease/satírecset. Ilyenem nem igazán volt, mert vagy nagyobbak, vagy hosszabbak a satírecseteim, úgyhogy neki is örültem. Pontosan, ls intenzíven lehet felvinni a színeket a mélyítőbe, de ahhoz elég laza, hogy utána elsatírozzuk a színt. Bőrhibák eltűntetésére is egyaránt ajánlom, mert célzottan, mégis a bőrbe dolgozva lehet vele felninni az erősebb korrektorokat.

Fine Liner Brush - ahogyan írtam, ő nem volt túl szimpatikus. Az ilyen hosszú (10 mm) tusecsetekből csak a hajszálvékonyakat szeretem, de persze azért kipróbáltam, és pozitívan csalódtam. Nem mondom, hogy életem legjobb tusecsete, de jobb a vártnál, és elég tartása van ahhoz, hogy könnyedén meghúzzunk vele egy közepes vagy vastagabb tusvonalat (nekem nem áll rá a kezem, hogy vékonyat húzzak vele). 



Összességében nagyon örülök, hogy hozzám kerültek a Real Techniques ecsetek (köszi anya ‹3 ), mert mindegyik szép munkára képes, és szuper az áruk, főleg ha akciósan fogjátok ki. Ahogy látjátok, megfelelnek az ajánlott célra, de érdemes kipróbálni, hogy a saját mozdulataitokkal, a saját anyagaitokkal és arcotok adottságával melyik ecset mire válik be, mert főleg a szintetikus szálúaknál nagyon nagy a mozgástér! :) Úgyhogy kísérletezni kell, ne féljetek, a sminkelésben nincsenek kőbe vésett szabályok!


Ti próbáltátok már a Pixiwoo lányok ecseteit?
Melyik a kedvencetek?